Vörit pár éve kaptam nyáron. Egy szép, vörös cirmos cica volt, nagy zöld szemekkel. Amikor megkaptam, annyira boldog voltam, hisz ő nem egy házikedvenc volt csak, hanem az egyik legjobb barátom...Lehet, hogy érdekesnek tűnik, de néha órákig tudtam hozzá beszélni. Ha szomorú voltam, odadörgölőzött hozzám, meg akart vígasztalni. Ha meglátott, már messziről futott hozzám. Nem is értem, hogy-hogy lehetett ennyire okos, és szeretnivaló cicus... Nagyon szerettem őt, soha nem feljtem el, ahogy a zöld szemeivel rámnézett, a szőrének az illatát. Egyszer kaptam a hírt, hogy Vöri egy kicsit beteg lett... 2 hét múlva, hogy az orvos azt mondta, valami erős fertőzés. 1 hét múlva mérgezés, de lehet gyógytíani. Rá 2 hét múlva, hogy meghalt. Amikor legutóbb láttam, a többiek könnyedén megjegyezték, hogy sajnos ez a macska meg fog halni. Sírógörcst kaptam, de csak annyit mondtam én is cinikusan, igen, már nagyon beteg, nem éli túl. Az nap este órákg sírtam, az járt a fejemben végig, ahogy ott ült mellettem, gyenge remegő lábakkal, lehajtott fejjel , fél kilósan. És Vöri tényelg meghalt. Meghalt, eltemettük, de még nagyon sokáig hiányzott. De a zöld szemeit sosem felejtem el. A tekintetét, és ahogy odabújt hozzám.

Nem tudom még jobban fokozni, nem lehet elmondani, hogy mennyire hiányzik még ma is. Pedig már meghalt pár éve...